Kezdd el!
01
Az Ön szervezet- és humánfejlesztő szolgáltatója
.

BEMUTATKOZÁS

A PRO INVENTO Kft. Ügyfeleit stratégiai és vezetői tanácsadással, az ehhez illeszkedő menedzsmentszolgáltatással, képzésekkel és szervezetfejlesztéssel, szakmai rendezvényekkel, programokkal, valamint a mindezt átfogó disszeminációval tudatosan támogató Vállalkozás. Célunk, hogy Ügyfeleinkkel közösen végzett munkánk által az ötletek valósággá váljanak, életre keljenek és betöltsék feladatukat.

Egy szervezet hatékonyságát jól leírják az idő, a rendelkezésre álló forrás, és a tartalom közötti arányok. Cégünk e három pillér között kíván hosszútávú stabilitást, arányosságot biztosítani Partnerei számára. Küldetésünk, hogy Ügyfeleink környezetét és jövőképét megismerve segítséget adjunk a stratégiai irányok kijelölésében, a célok és a szükséges fejlesztési lépések meghatározásában, a szervezet vezetői és humánfejlesztésében, a szakmai tartalmak megvalósításában és az ehhez szükséges források előteremtésében.

Büszkék vagyunk arra, hogy eddigi és jelenlegi partnereink között tudhatunk állami háttérintézményeket, felsőoktatási intézményeket, az üzleti szektor szereplőit, országos- továbbá helyi civil, illetve egyéb nonprofit és karitatív szervezeteket, állami és egyházi iskolafenntartókat, iskolákat.

Ami Társaságunkat szolgáltatási területünkön jellemzi:

  • ügyfélközpontúság
  • win-win helyzetek kialakítása
  • komplexitás és kreativitás
  • tervezett és pontos végrehajtás
  • egyediségre, újszerűségre törekvés
  • valós szakmai tudás
  • kiemelkedő szervezőkészség
  • hatékony kommunikáció
02

Vegye fel a kapcsolatot velünk!

Kollégáink állnak rendelkezésére!

03
.

MŰKÖDÉSÜNK

Úgy véljük, hogy Táraságunk mintateremtő piaci szereplővé válik azzal, hogy a tudatos támogatás érdekében a minőséget a mennyiség elé helyezi. Mindennél fontosabb számunkra az Ügyfeleinknek nyújtott szolgáltatásaink minősége, Partnereink elégedettsége. Ez a kölcsönösségen alapuló működés cégünk részéről a minőségi munkát garantálja, Ügyfeleinkben pedig a bizalmat építi.

Elégedettséggel tölt el bennünket, hogy Partnereink jelentős részével – ezt a filozófiát megélve és követve – hosszútávú együttműködéseket tudtunk kialakítani. Amikor dolgozunk valakiért:

  • támogatjuk a stratégiai gondolkodás mentén létrejövő fejlesztéseket;
  • ügyfeleinkkel kooperatív munkára alapozunk;
  • szervezetre optimalizált fejlesztést hajtunk végre;
  • magas minőségű egyéni és kollektív humánerőforrás-fejlesztést biztosítunk;
  • partnerközpontú, megbízható és következetes folyamatkísérést nyújtunk;
  • megteremtjük a projektek közötti kapcsolódásokat;
  • kizárólag elismert szakmai tudással rendelkező szakértőkkel dolgozunk.
04